Milyen lehet egy családban felnőni. pl. egy bányatelepen ? ami több területből áll. pl, Ó telep - Ujtelep - 6-os telep - mésztelep - 28 ház - 45 ház - stb, az egész a MÁK tulajdona volt, eleinte az utcák, amik 6 ajtos házakból álltak csak tömbökben jelőlték, csak később lettek utcáknak nevezve, Pl. vasut utca - középső utca - korház utca - iskola utca - erdősor - határ utca - zenész sor -templom sor - Ranczinger út / ahol a bánya vezérigazgatója lakott egy nagy parkkal körül vett villában /és volt egy telep-rész ahol a főtisztviselők szép nagy kerttel körülvett több szobás házakban laktak.
Csak Ó-telepről irok mivel ott nőttem fel. a telepen volt a Konzum, ahol vásárolni lehetett kis-könyvvel, 3 részre osztva a vásárlók: tisztviselők-altisztek-és munkások pultja, amit ott vásároltál azt a fizetésedből havonta levonták, volt még egy pékség ahova a dagasztott,kenyér-tésztát, fonott vekni-kosárban levitték kisütni, és délután már mehettél a jól kisütött kenyérért / péket Csengeri bácsinak hivták/ és volt még egy tejcsarnok, ahol tejet vehettél, egy özvegy-asszony Magyari néni dolgozott ott, aki egyedül nevelte a fiát, aki papnak készült, volt még egy trafik a piactéren, amit Lenke néni üzemeltetett a volt református papnak az özvegye 2 gyermeke volt egy fiu meg egy lány / de ez már egy uj történet / és volt még egy tejüzem ahol a tejet pasztőrözték, mellet volt a Munkás kaszinó, amiből a rendszerváltés után lett az Ó-telepi Komunista Párt Székháza / de ez is már a külön történet lett /
Visszagondolva a régi időkre, még most is talány nekem,hogy élhettek a családok az 1 szoba -konyhás speijzos lakásokban . ahol még 4-5 gyerek is volt, ahol az étel is nagyon vékony volt, mégis felnőttek, testvérek voltak és szerették egymást !
Egyetlen kitörési lehetőség volt , ha a gyereket valahová eltudták helyezni, hogy szakmát tudjon tanulni.
2020. július 11., szombat
2020. május 24., vasárnap
Nem kell ahhoz kutya-kultusz a kutya mindig az ember barátja volt. Csak az a baj, hogy vannak emberek, akik elakarják felejtetni velük, hogy minek születtek. Pedig már az életünkbe a szólás mondásainkba is beköltöztek : Ugymint:
Eggyik kutya másik eb - Amelyik kutya ugat az nem harap - Eggyik kutya nem harapja meg a másikat - Mindig a nagyobb kutya BOLDOGUL ?? - A pénz beszél a kutya ugat -
Eb ura fakó - Kutya harapást, kutya szőrivel.
Sajnos a kutya nevével azonositjük a minősithetetlen amberek magatartását.
Mi lessz akkor,, ha a kutya megtanul igazán beszélni ? Sokat tudna mondani, a kutya jó alkalmazodó, jó megfigyelő, hűséges.
A gyerek ha rossz azt mondjuk : a kutyafádat, de nem ütjük meg.
A tolakodó ingyenélőre azt mondják : olyan mint a kutyafarkán a lapostetű.................
sok minden van még a köztudatban .........................stb.

2020. április 3., péntek
Gyerekem azt mondja mindég, anya ird meg az életrajzodat, én mr sokat gondolkodtam rajta, már nagyon szok epizódoi irtam a jelenről és a régmultakrólösszekellene már rakni, de ha belegondolok akkor az vastagabb lenn mint a Háború és Béke " két kötete.
Éltem a Horthy korszakban - a második világháborúba - a Rákosi majd Kádár korszakban megértem az 56-os forradalémat az utánna következő rém uralmat. majd a felszabadulás 1-et az oroszok kivonulását és most a "második felszabadulást ? "
Ezt az egészet összevonva arra következtettem: nincs sok külömbség köztük vannak jó emberek és vannak rossz emberek, de sajnos a mérleg rosszabb irányba billent.
A régi storik , epizodokat nem sorrendben irom, akkor jutnak az eszembe ,amikor valami történik a jelenben, akkor rögtön beugrik a mu
az emberi butaságról - irigységről -és rosszindulatrol de még a létező humor is.
A 40-es években már a jegyrendszer működőtt, hosszú sorban álltunk, vártunk a sorunkra, amikor odajött Kácsa néni / róla mindég az jut eszembe, hogy mindig tiszta kötény volt előtte,és vicces néni volt, két velem egykorú gyereke volt./ odaállt a sor mellé és hangosan azt kérdezte, miért állnak sorban asszonyok? valaki azt felelte, hogy lisztér, lisztér ? nekem már van otthon 2 zsákkal , és elment, nem telt el fél óra amikor , nagy csödülésre figyeltünk fel, Kácsáék lakása előtt két csendőr állt, már az udvaron, és felszólitotta Kácsa nénit, hogy adja elő a két zsák lisztet, Kácsa néni kivette a kredenc aljából a két kilo nem rég kiváltott lisztet. és oda adta a cstöcsendőröknek, azok felháborodtak, hogy ez nem az, ez két 1 kilós zacskos, liszt hol a

2020. március 23., hétfő
Mennyire nincs uj a nap alatt ! Látva és hallva, ebben a félelmetesen terjedő járványbam a kisemberek gondolkodását, segitő készségét a bajban, önként kezdték varrni , késziteni a szájmaszkokat akikhez többen is csatlakoztak, nem vártak, cselekedtek / miért irtam, hogy nincs uj a nap alatt ? !
Tatabányán születtem ,ott nőtem fel, már a második világháború kellős közepén jártunk kamaszodó gyerek voltam, / volt Tatabányán egy Tiszti Kaszinó, később MADISZ - szálláshely faluról toborzóhely harc a 400 vagonért mozgalomért - Pártház/ ls még kitudja mi, / amikor az akkori Tiszti Kaszino oriási alagsorában, a frontokon ruhákban is hiányosan felszerelt katonáknak varrtunk ingeket és gatyákat, akik tudtak , kesztyűket, lábszár-melegitőt, Én akkor anyukámmal több napig elmentem segiteni
Ez önkéntes munka volt, de a segités mások jobbitására, minden tisztességes magyar-emberben megvolt,
Remélem és hiszem, hogy ezt a nagy bajt Magyarország és a világ megujjulva árvészeli

2020. március 21., szombat
Ma 2020 március 21 szombat van. Reggel ragyogó napsütére ébredtem , kimentem a kis balkonra 8 órakor , ott már olyan meleg volt, mintha már nyár lenne,
A rádiót bekapcsoltam, hogy a hireket meghallgassam, hátha valami biztatót hallhatók a járvánnyal kapcsolatban, de sajnos csak annyi volt, hogy a betegek száma a mai nap 103 főre emelkedett. A rádió, TV állandóan a védekezésre - tisztaságra figyelmezteti az embereket, főleg az idősebb embereket, hogy nehagyják el a lakásukat, most még elviselhető a mozgás hiány, de még csak elképzelni sem tudjuk, hogy mennyi ideig ?
Az ablakon kinézve, csak azt látom, az előttünk lévő park, a játszótér üres, vigasztalan, De délelőtti órákban az Áruház előtti téren , látni idós embereket akik a boltba mennek kenyérért, vagy más szükséges holmiért, valószinü, hogy nincs senkiük akik segitenek nekik, kénytelenek maguk ellátni sajátmagukat, később a téren lévő padokon ülnek, még jó, hogy a nap süt és nem fáznak. valószinű, hogy nem vágynak a hideg, rideg lakásba, a nagy egyedülklétbe.
Ez a városrész, nagyon megöregedett-elszegényedett, még 5-6 évvel ezelőtt a padokon emberek, ismerősek ültek beszélgettek, most meg ahogy az évek multak, minden tavasszal már egyre kevesebben voltak , az idén már nem lehetett látni beszélgető embereket sem. A családok szétbomlottak a gyerekek dolgozni mentek kenyérért, amit itthon elvettek tólük.
Most még nagyobb lett a szakadék, ez a félelmetes járvány mindent megmutat és mindent elvesz az emberektől, Vajon ez a hordalék mit hagy naga nögött ? !

2020. március 8., vasárnap
Kellemes és nagyon jó volt a február 18-i hiradóban látni és hallani, amikor bemutatták Ursula von der Leyer-nek az EU elnökének a legujjabb modern inteligens technikákat . Gratuláció nem maradt el de a legérdekessebb az volt , amikor Ursula asszony azt mondta " aggodom az emberekér, hogy fognak ezzel élni és miből fognak megélni " lehet hogy ez csak egy kósza gondolatta volt. remélem ezt még sokan megjegyezték, de nem tették publikussá. sajnos. !!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)