2019. szeptember 29., vasárnap
Alig várom, hogy végre meglegyen a Polgármester választás, nemcsak Budapesten, hanem az ország összes nagyvárosai és vidéki településein is, hogy végre a hatalom féltők táboraiban megszünjenek a mérhetetlen gyülölet beszédek, a közgyüléseken pártzászlők mögött megbuvó pártkatonák. És hogy vlégre legyenek olyan Polgármesterek akik nem pártutasitásokat fogadnak el és hajtanak végre, hanem a rájuk bizott helyiségek problémáival foglalkoznának és számonkérnék a megválasztottakon vagy megbizottakon a helyes vagy helytelenül elvégzett munkájukat.
2019. július 29., hétfő
Hajnali gondolatok : várnád a madárcsicsergést, mivel az ablakod a parkra nyilik, de csak a szemetet, piszkot,hordó városi galambok kurrogálását hallod bosszankodva, már az a kis fekete rigó is eltünt miota áprilisban a virágzó-illatozó bokrokat elpusztitották a ház elől, füsti fecskét sem látni már lehet hogy azok is már kipusztultak ? Pedig a szomszéd-asszonyom nagyon várja, hogy elfoglalják a féltve örzött fészküket a balkon eresze alatt.
A további gondolat jóval prozaibb, vajon ma milyen nem meglepetés vár a Spár-ban ez itt a legközelebbi élelmiszer áruház, hát ezt ki is használja, naponta van valamilyen áremelés. Kenyér a szegény ember kenyere már kezd az egekbe menni , nem beszélva a zöldfélék már csak messziről nézzük, a krumpli ! a kis csoró emberek mindig is azt mondták, ha krumpli van talán nem halunk éhet, de már az is nagyon elszaladt árban, De nyugi mondják a mai nagyjaink fő a politika , ami megőrzi a pénzünk értékét , mármint holdudvar pénzének értékét, az inflácio csak őket érinti ezért kellett szegényeknek az a hatalmas fizetés-emelés. A többi meg üritse ki az országot, ugy nem lessz velük baj Ámen

2019. július 6., szombat
Nagyon lassan múlik az idő, hogy végre befejeződjön a Polgármesteri választás, igaz nagy tanulságokat vonunk le a poszt-ért való harcból, nem csak a Budapestiből, hanem a megyei -ből, is. ujszavakat tanulunk , megtudjuk, hogy mit mondott 10 évvel ez előtt, vagy ovodás korában bepisilt-e.stb
De azért az egyik szegedi polgármester jelőlt végre mással ált elő, nemcsak az egészségügy, az oktatás, lakás problémák, parkolók és a sok lerágott csont, hanem uj politikai kultúrat akar, nafene! az milyen lenne, ?
Kultúrát láthatunk a Parlamentben a Tv áldásos tevékenységének hála emlékezetes volt amikor földtörvény megszavazásánál Ángyán képviselő úr-nak ellenvéleménye volt, na megkapta a politikai kulturát, hogy mer saját véleménye lenni kapott hideget meleget , hogy csak azért jár be a parlamentbe hogy felvegye a fizetését stb De vajon a birálo miért ? igaz, hogy ez már régebben történt de a téma már a föld, az még örök. Rengeteg kérdésre választ sem kapunk csak mellé beszélést De azért történt csoda is amikor a politikailag kulturált képviselő az ellenzék felszolálása után állatidomárt kért, alig tudtam elhinni, hogy az Elnök úr a képviselő csodálatára leintette, hátcsak leintette és nem megintette.
Hát ez lenne a politikai kultúra A nesze semmi fogd meg jól ? És a szemedbe mondják azt : ha nincs pénzed nem is vagy ember "Pedig ők abból gazdagodtak meg ami tőled vettek el.

2019. június 23., vasárnap
2019 jun. 23.
A Budapesti Főpolgármesteri cimre az előválasztás megmérettetése a három jelőlt Karácsony Gergely - Kálmán Olga - és Momentum részéről ......................................................
Meglepően normális körülmények között kb. egy ora hosszatt tartott kortes beszéd,
egyikük sem pocskondiázta a másik jelőltet.
Végre ugy éreztem mindegyik jelőlt a főváros jobbá tételére törekedne és végre rájöttek, hogy nem a város van ö értük, hanem ők lennének a városért, egy élhető pártok és politikai befolyástól mentes Fövárosért.
Voltak elképzelések, amit ugyan a kampány-beszédeikben sokszor elmondottak, főleg az egészségügy - a város tisztasága - parkolása gondok -lakásgondok stb-stb. Ha sikerül az ellenzéknek szép tervei. lesznek még nagy gondjaik, a már most / ha valóban változások történnének / felkészitett- beépitett gáncsoskodó ,Provokátorokkal.
Legyetek résen

2019. május 29., szerda
Végre vége a választásnak gondoltam, de nem , vártnál rosszabbul szerepeltek a pártok és most elkezdődött az egymásra mutogatás hogy ki hibázott , mit csináltunk rosszul ? ki a hibás ne keressétek, nézzetek magatokba, meglessz a válasz
A két választás után várható volt ez a vereség.
Még a ,ai napig sem tudom megérteni az ellenzéki pártok hülyeségeit-butaságait
Mindent rosszul mértek fel , főleg, hogy " előre ittak a medve bőrére "
Azt, hogy az emberek tele voltak panasszal az még nem jelentette azt, hogy a választás napján az ellenzéknek adják a szavazataikat.
Az első butaság az volt, hogy képzetlen tapasztalatlan fiatal párttagokat küldtek ki vidékre,
Akik talán sohasem beszéltek vidéki-falusi emberekkel gondjaikról bajaikról, azonkivül, amit, a rádióba-tv-ben hallanak az Egészségügy - Oktatás - Rossz utak - látják hogy semmi sem történik, csak rosszabodik a helyzet, a napi dolgaikrol bajaikról , ami általában foglalkoztat egy kis embert nem is kérdezték .
A második nagy hiba az volt, hogy fotózásra beálltak a párt vezetői , talán már az eljövendő posztok szerint élükön a Miniszterelnök jelőltel. hát ez már sok volt nekem " előre inni a medve bőrére " a választások előtt már kb. egy héttel éreztem, hogy minden elveszett.
Mit lehetett a képen látni ? egy egyszerű gondolkodni tudó ember csak azt látta, hogy gyülekezés a posztora a husos fazék közelében.
És mi történt a vesztés után ? hány felé szaladtak a " pártban hivő" emberek
Ez volt a jelzés a május 26-i választás felé

2019. április 26., péntek
Eltünt a kis feketerigó a ház elől, elvették az otthonát. vajon talált magának egy másikat ?
Vajon miért kellet azt csodálatos virágokkal tele bokrot kivágni ?
Csodálstos látvány volt, szivet gyönyörködtető, még a nap is másként sütött, amikor a házból kilépve az első amit megpillantottál ez a virágokkal tele bokor volt , már tudtad, hogy megjött a tavasz.
Vajon kinek volt utjában ? A ház előtt mindhárom lépcsőház előtt volt egy , de mind a hármat a földel egyszintben tövig kivágták.
Csak reménykedni merek. azt a párlépésnyi zöldet nem mérgezik le, mert már kibujtak a pénzecskék, talán a kis ibolyák is megjelennek, a természet élni akar nem tudják talán végkép elpusztitani a földet.

2019. január 17., csütörtök
Szerdai napom, amikor hosszab időre elmegyek a lakásból, de ma nagyon siettem haza,hogy meghallgassam, ill megnézzem Orbán Viktor év-értékelő beszédét a TV-ben, de kát volt rohannom a közvetitést csak másnap felvételről adták kissé megsatirozva , válogatva-vágva. Megtudtam, hogy milyen nagy dolgokat ért el a kormány " Magyarország a legjobb a keleti régiokban, ő mentette - menti meg európát a migrásoktól. minden válasz-adásában ez volt a végszó A sajtószabadsággal minden rendben, sikerült ugy kiválasztani az ujságirókat ahogy csak azok juthattak be akik csak neki megfelelőek, de azok is csak 3 percet kaptak, egyetlen mikrofon volt a helységben , azzal ugráltak ide-oda, ha nem felelt meg a kérdés, előbb is kikapták a mikrofont mielőtt még a mondatot sem tudták befejezni.
Érdekes volt a külföldi sajtó kérdéseire a mellé-beszélése, hiába mondták hogy nem a migrásokról kerdeznek, hanem az ország más dolgairól 3 perc csa 3 perc, nesze semmi ,fogd meg jól.
Azért volt egy kis érdekesség az egyik angol ujságiró emlékeztette Orbánt egy régi beszédére és kérte a válaszát " a puding probája az evés"-re. nagy rutinra vallott az, pedig szinte dührohamot kapott és a kérdérre, a szokástól eltérően angolul válaszolt ?? de mit ???

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)